Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


39. rész 4/3 a.

2012.04.14

 A monacoi szabadedzések nem sikerültek rosszul, mindkét autónk az első 10 környékén volt, ahogy Fernando és Sebastian is egészen elől tanyáztak mindvégig. A pole-t ezúttal is Sebi szerezte meg, Fernando 4, Vitaly pedig 11. lett.

A verseny nem volt egyszerű, de ez Monte-Carlo, bár ritkák a körömrágós futamok, mégis mindig tartogat valamit. A pilóták eltérő taktikája kuszálta jó ideig a szálakat, majd jött Adrien Sutil és borított mindent. Szó szerint, s elrontva ezzel Fernando és Jenson győzelmi esélyeit is.

Ugyanis a kopott gumikon megcsúszó Force India-t Hamilton igyekezett elkerülni, de ezzel a manőverrel csak Jaime-t zavarta össze, majd a mögötte autózó Vitalyt.

Persze utólag már könnyű okosnak lenni, ám akkor, ott, ’élőben’, semmi sem tűnt ennyire egyértelműnek. Csak a baleset elejét láttam, azt már nem, hogy kiket érintett még. Később, percek múltán mutatta a rendező az összetört Renault-t. Arra sem volt időm, hogy megnézzem a sisakfestést, vagy az autó ’festését’, már el is vették a képet. Összekulcsolt kézzel, szánalmas módon, abban reménykedtem, nem Vitaly autója tört össze, de amint a képen újra a füstölgő Renault-t mutatták, már biztosan tudtam, hogy ő az.

Megpróbáltam nyugodt maradni, hisz nem ez az első balesete Vitalynak, de belül attól rettegtem, hogy komoly baja esett. Talán Ani és Rob balesete tehetett róla, talán az, hogy mindennél jobban szerettem.

Csak néhány másodperc kellett, hogy teljesen kiboruljak. A csapat a motorhome-ban nem tudott semmit, Oksana is eltűnt mellőlem, én pedig kezdtem kétségbeesni, hisz még mindig nem szállt ki a kocsiból. Az már csak hab volt a tortán, hogy feltűnt egy mentőautó is.

Korábban sosem tettem volna ilyet, legalábbis úgy gondoltam, most mégis megszegtem a saját szabályomat és semmivel sem törődve, a boxon át a pitwall-hoz rohantam.

Tudtam, ha érdemleges választ akarok kapni, Ayao-hoz kell fordulnom. Egyrészt ő volt Vitaly versenymérnöke, másrészt voltunk annyira jóban, hogy foglalkozzon velem.

-Mi van vele??

-Várj!-intett.

-Alexandra?!-fordult oda hirtelen Eric.

-Na??- nyaggattam tovább Ayaot, mintha meg se hallottam volna Ericet.

-Alexandra, neked nem szabadna itt lenned!

-Sajnálom Eric, de ez most cseppet sem érdekel!

-Jól van!-szólalt meg végre a mérnök.-csak a lába fáj. Beviszik a pályakórházba.

-Köszönöm!

Leugrottan az emelvényről, kapkodva szétnéztem, már csak reflexből is és rohantam vissza a boxba, azután pedig egyenesen a kórház felé.

Oksana már ott volt, bocsánatkérő arckifejezéssel nézett rám, amikor odaértem.

-Sajnálom. esküszöm.. kiment a fejemből.

-Hát igen.. végülis csak a menyasszonya vagyok..-vetettem oda.

Alapvetően nem volt konfliktus kettőnk között, látszólag elfogadta Vitaly döntését, vagyis hogy engem akar, olykor mégis ennek az ellenkezője érvényesült. Pl akkor, amikor burkoltan randit szervezett neki egy csodálatos orosz-ukrán énekesnővel, Vera Brezhneva-val. Oksana pechje, az én szerencsém, hogy a nő komoly párkapcsolatban él és nem mellesleg Vitaly sem volt oda az ötletért. Hasonló eset többet nem is fordult elő, az, hogy ’elfelejtett’, annál inkább.

-Ne haragudj!-ismételte.-nem gondokoztam…

-Mindegy. mikor hozzák már?

-Ott jönnek!

A mentő befordult az épület elé és kiszállt a személyzet.

-Kérem, hagyják szabadon az utat.-tolt el minket és a fotósokat az egyik ápoló.

Vitaly a hordágyon feküdt, az egyik karjával eltakarta az arcát, így esélyem sem volt, hogy észrevegyen.

Néhány perc múlva Oksana-nak sikerült bejutnia, s én újra ott maradtam egyedül.

-Kérem! A Renault HR-ese vagyok..

-Tudom, tudom. De nem engedhetem be! Sajnálom.

-Ő a pilótám.. a pilótánk.

-Sajnálom!

Nem volt mit tenni, ha látni akartam, be kellett vetnem az aduászomat, az eljegyzésünket. Eddig, bár nem titkoltuk, nem is vertük nagydobra, jobb volt így, hogy csak azok tudtak róla, akiknek kellett. Most viszont, a hátam mögött számtalan tv-s riporterrel és újságíróval, muszáj volt előhozakodnom vele.

-A vőlegényem! Látni akarom!

-Tessék?-csodálkozott el a férfi, míg a sajtós ’osztag’ egy emberként hördült fel.

-Vitaly Petrov a vőlegényem…

-Oh, elnézést, Miss Zanetti.. Ms Petrov.. izé.. fogalmam sem volt róla.

-Egyenlőre maradjunk a Miss Zanettinél. Egyébként pedig nem is tudhatta, de most már beenged?

Csak néhány szót tudtunk váltani, az előzetes vizsgálatok alapján nem volt komoly sérülése, de a bal bokáját fájlalta, így jobbnak látták, ha megfigyelésre kórházba szállítják.

Mielőtt követtem volna, visszamentem a motorhome-ba, összeszedni pár cuccot, megkérni Ody-t, hogy vigyázzon Kátyára, akit nagy nehezen sikerült megnyugtatni, azzal az ígérettel, hogy amint elrendeződnek a dolgok, bevisszük őt is Vitalyhoz.

Mikor a ’home-ból kijőve a kocsim felé indultam, belefutottam Eric-be.

-Sajnálom!-böktem ki.

-Egyáltalán nem viselkedtél profin!

-Ne haragudj, hogy nem ültem ölbe tett kézzel, miközben Vitaly…

-Ki kellett volna várnod!-szakított félbe.

-Mi?

-Szabályt szegtél!

-Pffff…

-Ennek sajnos következményei lesznek.

Döbbenten néztem a csapatfőnökre.

-Kirúgsz?

-Azt azért nem. Írásbeli megrovást kapsz. Amint hazaértünk.

-Na ne nevettess! Sokkal cifrább dolgaim is voltak ennél és akkor is csak szóbeli figyelmeztetést kaptam.

-Lehet, hogy Briatore elnézett neked dolgokat, de már nem ő a főnök. Szokj hozzá!

Flavio nevétől és attól, hogy így beszélt, felment bennem a pumpa.

-Én már akkor ennél a csapatnál voltam, amikor te még a gp2t jártad! Én már akkor a forma1ben voltam, amikor te még sehol sem voltál! Szóval tegyél egy szívességet és tartsd meg magadnak a jó tanácsaidat!
Mikor faképnél akartam hagyni, megragadta a karom és visszahúzott.
-egyet soha ne felejts el, Alexandra Zanetti! Lehet, hogy régebb óta vagy itt, mint én,de a leendő férjed jövője az én kezemben van, úgyhogy nem ártana, ha jól viselkednél!
-most fenyegetsz?
-viselkedj jól, Alexandra! Csak legyél jó kislány!-végigsimította az arcom, majd egy gyúnyos mosollyal távozott.