Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


1. rész

2012.10.06

A 2009es GP2 szezonjának záró bulijára én is hivatalos voltam, nem egyéb okból, mint hogy Brunonak épp nem volt senkije, akit elvihetett volna. Ilyenkor általában én voltam a beugró és amilyen jótét lélek vagyok, sosem tudtam nemet mondani. Az igazsághoz persze az is hozzá tartozik, hogy szerettem ezeket a bulikat. A társaság általában nagyszerű volt, sok kedves és persze nem annyira kedves ismerőssel.
Egy végigtáncolt pörgős dj szett után a bárpult mellől figyeltem, ahogy Bruno pacsizik és kedélyesen elbeszélget néhány sráccal. A legtöbbet ismertem, csak kettő kiléte okozott fejtörést.
- Egy vodkanarancsot!-intett a pultosnak, amikor leült mellém.-jó a buli, mi?!
- Aha..-kortyoltam bele a sárgadinnye-mangó koktélomba.
- Ez az utolsó partim velük…-húzta el a száját, de a szemében huncut mosoly csillant.
- Jahj, nehogy már elhiggyem, hogy sajnálod!
- Végül is… is-is..
- Hmm… én nem tenném.. mégis csak a királykategóriában fogsz versenyezni..
- Aha..
Láttam, hogy most nem akar erről beszélni, úgyhogy témát váltottam.
- Ki volt az a magas srác veled?
- Melyik?
Körbepillantottam, az ismeretlent keresve.
- Ő..-biccentettem felé a fejemmel.
- Jah.. Petrov.. Vitaly Petrov.
- Bővebben? Ki fia, borja?
-Ő is pilóta. A Barwa Addaxnál.
- Wow…
- Nah.. és még higgyem el, hogy nézed a versenyeket.
- Héé.. én csak téged nézlek!-vettem elő a legszebb mosolyom.
- Jó válasz..-nevette el magát.
Közben kértem egy újabb ’kör’ koktélt.
- Miért? tetszik neked?
- Ki?
- Ahh.. Petrov…
- Nem!-vágtam rá egyből.-honnan veszed?
- Csak kérdeztem… összehozhatnálak vele..
- Oh, kösssz nem!
- Lexie.. egyszer tovább kell majd lépned. Nem várhatsz rá örökké..-érintette meg a kezem.
Hirtelenjében mérhetetlenül dühös lettem.
- Nem miatta nem akarom, hogy összehozz vele. Csak nem az esetem.. és amúgy is.. túl vagyok rajta..
- Persze..
- Jó, tudod mit?! Talán nem pont a te tanácsaidat kellene elfogadnom a szerelmi életemet illetően..-vágtam oda.
Szúrós tekintettel nézett rám, amiből tudtam, érzékeny pontra tapintottam.
Bruno sosem volt híres a hosszú távú kapcsolatairól, a barátnői gyakran váltották egymást, néha arra se volt időm, hogy megtanuljam az éppen aktuális hölgy nevét, máris új partnerrel jelent meg.
- Pedig jó fej..-vont vállat duzzogva.
Ekkor felcsendült az épp aktuális kedvenc dalom és kérdezés nélkül a táncparkettre húztam a brazil pilótát.
Később, mikor már igen hanyatlóban volt a buli hangulata, elindultam a ruhatárhoz.
- Oh, bocsánat! Ne haragudjon!-nyögtem, miután az előttem álló vörös démon olyan hévvel igyekezett távozni, hogy majdnem hanyatt lökött, így sikeresen nekiestem egy mögöttem álló nőnek.
- Semmi baj. Nagyon siet a kicsike..-mosolygott.
- Eléggé..
- Oksana K…-nyújtott kezet.
- Alexandra Zanetti.
- Igen, tudom! A Renault HR igazgatója.
Nagyon furcsán nézhettem, mert gyorsan magyarázkodni kezdett.
- Menedzser vagyok.
- Tényleg?! És..
- Mehetünk?-szakítottak félbe hirtelen, ám nem Bruno volt, hanem.. hogy is hívják. Petrov.
- Persze. Oh, elnézést. Alexandra, ő Vitaly Petrov, a menedzseltem.
- Hello!-intett a srác, de úgy tűnt, nagyon menne már.
- Szia!
Még váltottunk pár szót, aztán elköszöntek és távoztak. Bruno 10perccel később került elő és az arcán elterülő vigyor láttán akaratlanul is felsóhajtottam.
- Szőke? Barna? Fekete?
- Mi?
- Az új barátnőd…
- Még nem az..-nézett rám bosszúsan.-de… meg van a száma!-lobogtatott a szemem előtt egy cetlit.
- Nagyszerű!-löktem el a kezét.
- Olyan izé vagy..
- De azért szeretsz!?-bújtam hozzá.
- Naná!