Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


3. rész

2012.10.06

A karácsony előtti hetek gyorsan teltek, sok változás volt a csapatnál, így egy perc nyugtom nem volt. Részben örültem, mert Robert Kubica lett az egyik pilótánk, viszont szinte mindenki mást elveszítettem. Az nem volt kérdés, hogy Fernando elmegy, de Flavio és Patrick is távozott, igaz egyik sem önszántából.
Ebben az évben az ünnepeket a legjobb barátnőm családjával töltöttem. Carot 2001ben ismertem meg, egy suliba jártunk, később ő is a Renault-hoz került. Tegyük hozzá, én intéztem el neki egy gyakornoki melót, de az, hogy bent maradt, sőt, szép lassan felfelé lépkedett a ranglétrán, csak és kizárólag az ő érdeme. Flavio amúgy sem tudott a cselről, mármint, hogy előbbre tettem Caro önéletrajzát a tetemes paksamétában. Egyébként erről sokáig maga az érintett sem tudott. Nem akartam, hogy ’könyöradománynak’ vegye. Tudtam, hogy tehetséges. hát miért ne kaphatna egy esélyt a forma1ben?!
Az ünnepi vacsi után a családi ház otthonos nappalijában ücsörögtünk a kandalló mellett és Caro öccsével, a 15éves Mattie-vel scrabel-öztünk.
-Ne már.. ilyen szó nincs is!
-Mi van öcskös, fáj a vereség?-cukkolta öccsét a lány.
-Csaltál.
-Még kicsi vagy ehhez a játékhoz..
Matthew dühös képpel nézett a nővérére.
-Hé, gyerekek.. ne veszekedjetek.. karácsony van!-telepedett le mellénk Susan, Caroék anyukája.
-Hiába.. egyik sem tud veszíteni..-dőltem hátra nevetve.
-Az apjukra ütöttek.. öreg hiba..
-Nem játszom veled többet!-jelentette ki Matt.
-Mindig ezt mondod..-vont vállat Caro.
-mmm.. és veled mi újság, Alex? Mondta Caroline hogy sok dolgotok van.
-Hát, nem unatkozunk. Macerás ez a tulajdonos váltás.
-És milyen az új főnök?
-A Genii Capitalsos srácokat már ismertem, ahogy a csapatfőnököt is. Korábban a GP2ben dolgozott. Hát.. majd meglátjuk. ’Lakva’ ismerszik meg az ember, ne de?
-Pontosan. És… hogy van Daniel?
-Uhh, anya.. ezt ne!-vigyorgott Caro.
-Biztos jól..
-Szakítottatok??
-Lexie szakított.
Nem reagáltam.
-Pedig olyan helyes srác volt.
-aha. csak két apró hibája volt..-vigyorgott még mindig a barátnőm.
-Mi?
-Caroline!!!!!
-Nem lengyel és nem forma1es pilóta.
-Fogd be!-vágtam hozzá egy díszpárnát.-már túl vagyok rajta…
-Persze! Jó,jó, befejeztem!-tette védekezőn maga elé a kezét, mikor látta, hogy egy újabb párna után nyúlok.
Később, amikor egy kicsit mindenki elvonult, leültem a szobámba és magam elé vettem a laptopom. Na igen, azt hiszem jelzésértékű, hogy saját szobám van a legjobb barátnőm szüleinek házában. Elég sokat időzöm itt, az már igaz.
Kerestem a google-ben egy helyes karácsonyi képeslapot és megnyitottam egy új emailt. Bepötyögtem pár kedves szót és nekiláttam a címlistának. Végül 73 ember szerepelt a címzettek között és ezt a számot komoly szelektálás után sikerült összehoznom. Rányomtam a küldés gombra és majd az éjjeliszekrényre tettem a gépet.
Elterültem az ágyon és azt a krimit kezdtem olvasni, amit Susantól és az idősebbik Matthewtól kaptam. A laptopom közben rendületlenül pittyegett a sok választól, de nem különösebben foglalkoztatott, az már sokkal inkább, hogy ki ölte meg az idős nőt a Bonsai street 48. szám alatt.
Végül mégis meguntam a csipogást, mert minden egyes alkalommal kizökkentett abból a feszült izgalomból, ami a bűntény felgöngyölítése közben ragadott magával. Kelletlenül magamhoz vettem a laptopot és a lenémítás mellett döntöttem, amikor megakadt a szemem egy érdekes email címen.
’vitalypetrovrus@hotmail.com’
-Mi?????-szisszentem fel.-hogy nem vettem ezt észre?
Vitaly még Valenciában adta meg a címét, hogy adott esetben valóban tudjunk értekezni a tervezett oroszországi kiruccanásom ügyében. Nem dőlt össze a világ, amiért neki is elküldtem az emailt, félreértés ne essék, de nem terveztem, hogy írok neki.
Megnyitottam a levelet.
„Köszönöm, neked is! Remélem jó kislány voltál és sok szép ajándékot hozott a Jézuska! ;) Gyönyörű szép karácsonyt! VP.”
Percekig néztem a kijelzőt, minden szót újra és újra elolvasva.
-Eszünk sütit?-rontott be Caro.-mi az?-torpant meg az ajtóban.
-Ehm.. ja semmi.. aha..-lecsaptam a gép tetejét.-ki ér előbb a konyhába? Az utolsó mosogat!- kiáltottam és már rohantam is.
Mivel úgy beszéltük meg, hogy január 2.ig senki se kerüljön a gyár közelébe, nem volt semmi dolgunk a két ünnep között. Két napra meglátogatott minket Bruno és Simon. míg Caro szülei és tesója erre az időre elutaztak meglátogatni Susan idős nagynénjét.
A két sráccal semmi extrát nem terveztünk, pihentünk, ettünk, bár való igaz, egyetlen egy alkalommal bemerészkedtünk Londonba. Megnéztünk egy filmet és sétáltunk a város ünnepi fénybe öltöztetett utcáin.
A szilveszternek azonban már megadtuk a módját. Monte-Carloba utaztunk, Bruno házába, ahol a közeli barátokkal házibuli keretében búcsúztattuk az évet. Nem voltunk túl sokan, de a hangulat így is tökéletes volt. A parti már 8kor elkezdődött és 10ig meg sem álltam, mindig volt kivel koptatni a ’táncparkettet’. Ezt a funkciót ezúttal a nappali méregdrága kanadai fenyőből készült padlója vállalta el.
Mielőtt azonban összeestem volna a fáradtságtól, amihez valljuk be, még nagyon korán lett volna, felmentem a vendégszobába és bekapcsoltam a számítógépet. Most kivételesen úgy döntöttem, nem írok senkinek, csak a kapott jókívánságokra válaszolok. Így is akadt jó pár email-em, szám szerint 247, köztük két hivatalos is. Az egyik Gerard Lopeztól jött, a csapat új tulajdonosától, a másik pedig Eric Bulliertől, az új csapatfőnöktől. Tulajdonképpen mindketten ugyanazt írták; boldog új évet kívántak és már előrevetítették, hogy milyen teendőink lesznek amint visszatérünk a gyárba. Mivel Lopez jelezte, hogy az este folyamán még továbbít egy fontos emailt, hagytam a gépet és a telefonomon nyitottam meg a levelezőprogramot, így könnyebben tudom majd követni a bejövő üziket.
Mikor visszatértem a buliba ugyanolyan pörgés fogadott, mint amikor felmentem az emeletre, így hamar kiment a fejemből az új főnököm levele. A visszaszámlálás közepette, úgy 8 és 7 között, azonban meghallottam a telefonom csipogását és szórakozottan nézegetni kezdtem a beérkezett üziket, miközben számoltunk visszafelé.
5….4….
És megint ott volt. ’vitalypetrovrus@hotmail.com’.
3….2…
„Boldog új évet! Remélem nem Angliában vagy, mert akkor lekéstem. Azt hiszem. Ez a fránya időeltolódás. Nálunk egyébként már 2010 van. Na mindegy. Ha épp buliban vagy, érezd jól magad, ha pedig nem, akkor gyorsan keress egyet és légy nagyon boldog! ;) VP.”
1…0….
-BUÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉK!!!!!!!!!!!!!-ordította egyszerre mindenki, csak én nyomogattam a telefont.
„Tökéletesen időzítettél, ami azt illeti, pont 3mp-el éjfél előtt nyitottam meg a leveled! smile Monte-Carloban vagyok, egy házibuliban. Fergeteges a hangulat. Remélem te sem ülsz otthon! :) Legyen csodálatos éjszakád és még csodálatosabb éved! ;) Lexie”
Elküldtem az üzit, de a vigyor még mindig az arcomon volt. Pár másodperccel később egy kar húzott magához és a fülembe kiabált valaki.
-Boldog új évet hugi!!!!!!!!!!
Nos igen, Bruno már nem volt józan és teljesen fel volt pörögve. Kaptam két cuppanós puszit és már sehol sem volt. A kisebb tömegben megkerestem Carot és Simont, nekik is boldog új évet kívántam, majd úgy döntöttünk, kicsit lelépünk.
Monte-Carlo utcáin sétáltunk és nem tudtam figyelmen kívül hagyni, hogy a legjobb barátaim kézenfogva andalognak.
-Komolyan???????-sipítottam.-ááááh.. el se hiszem!!! Végre!!! -húztam magamhoz mindkettőt.
-Te sem maradsz sokáig egyedül..-vigyorgott sunyin Simon.
-Hm?
-2010 van.. új szelek járnak a Renault felé.
Pontosan tudtam mire céloz, de ettől nem hogy jó kedvem lett volna, inkább csak elvette a kedvem. Ő lesz a pilótánk és én még nem tudom, hogyan fogom tudni elviselni, hogy ilyen közel lesz.

                                                                                            *


Egész januárban nem volt időm arra, hogy eljussak Szentpétervárra, pedig egy alkalommal már a repülőjegyek lefoglalása után nyomoztam. Persze, ahogy annak lennie kell, ekkor csörrent meg a mobilom és a főnököm beosztotta azt a kevés szabadidőmet is, ami maradt. Mindezek dacára mégsem szakadtam el Oroszországtól, szinte folyamatos kapcsolatban álltam vele. Na jó, csak egy orosszal.
Már nem is tudnám megmondani mikor és mivel kezdődött el az egész, de rövid időn belül odáig jutottunk, hogy napi több tíz emailt váltottunk. Egyszer megszámoltam, aznap csupán 16ot. Nos, igen, nem apróztuk el. Később, amikor az email már túl macerásnak bizonyult, smsre váltottunk, vagy ha a mondandónk nem fért bele 160karakterbe, és talán nem kell mondanom, hogy ez gyakran előfordult, akkor rácsörögtünk a másikra.
Még ma is széles vigyorra húzódik a szám, amikor eszembe jut az egyik eset. Egész nap nem beszéltünk, gondoltam írok neki egy üzenetet. Semmi extra, csak egy laza 'Mizu?'. Szinte azonnal jött a válasz.

*Ne is kérdezd!*
*Na! Mi a baj?*
*Inget kell vennem...*
*És??*
*-.-*
*Jó, hülye kérdés volt. Milyen választék van?*
Itt egy kisebb szünet következett.
*Háát.. kék... kék csíkos, kék kockás........ rengeteg van.........*
*Igen, ez elő szokott fordulni. Neked melyik tetszik?*
*...*
*:D újabb hülye kérdés, ugye?! Oké.. akkor.. muti amelyiket türhetőnek találod!*
Fél perc múlva mms érkezett. Két ingről, egy kék kockás és egy szürkés, egyszínű.
*Mmmm.. többet tudnék mondani, ha rajtad látnám...*
Néhány perccel később újabb kép érkezett, ami két részből állt. Egyik felén a kék, a másikon a szürke ingben feszített.
*KÉK!!!*
A kelleténél valamivel tovább vizslattam a képet, így az sem tűnt fel, hogy sms érkezett. Végül mégis megnyitottam.
*Az életemet mentetted meg. Az adósod vagyok. :)*
*Csak nehogy szavadon fogjalak!* - miközben ezt írtam felötlött bennem egy kérdés.-*egyébként csak nem az új barátnődnek akarsz tetszeni? ;)* -az ujjaim önálló életre kelve nyomkodták a képernyőt, s mikor leesett, hogy mit írtam be, kis híján az egész szöveget kitöröltem. "Idióta vagyok!"-gondoltam.-"Mégis mi ütött belém??!" Jobbnak láttam, ha maradok az eredeti szövegnél, nem kell több komment.
*Oh, pedig... ;)*
*Inkább fizess és lépj le! :P*
*Jó ötlet! :D Te mit csinálsz?*
*Divattanácsokat adok bizonytalan férfiak számára...^^*
*Férfiak??? :O*
*Egy férfi.. :D*
*Így már más! :)*

Arra már nem emlékszem, hogy zárult a beszélgetés, de ezek a mondatok örökre a fejemben ragadtak. Ahogy az is, amikor elküldte egy tányér spagetti képét és csak annyit írt hozzá, 'Eszembe jutottál..' Az sem volt meglepő, ha éjfélkor csörrent meg a telefonom. Csak egy csörrenés és tudtam, hogy nem tud aludni.
S hogy miről tudtunk ennyit beszélni? Mindenről. Szó szerint mindent, na jó, szinte mindent, meg tudtunk beszélni. Volt, hogy egy könyvről, vagy filmről 'vitatkoztunk', focimeccset elemeztünk, de a nagyvilág eseményei is szóba jöttek néha. Felsorolni is nehéz lenne, mennyi mindenről tudtunk beszélni, azt viszont meg tudom mondani, miről nem. A forma1 sosem jött szóba, így érthető, hogy miért estem majdnem hanyatt, amikor egy szerződéstervezet a kezembe akadt.
Jobban mondva egy bizonyos, mert HR igazgatóként nem voltak számomra az ilyen papírok újdonságok, viszont amikor megláttam a szerződésen lévő nevet őszintén elcsodálkoztam.
Előkaptam a mobilt, fényképeztem és már küldtem is tovább.
*Hoppá..*-jött a válasz.
*Így is lehet mondani..*
*Meg tudom magyarázni!*
*Nem tartozol magyarázattal...*
*Alexandra!*
Vitaly volt az egyetlen, aki így hívott, de ő kivétel nélkül, mindig.
Nem válaszoltam. Fogalmam sem volt, hogy mi ütött belém. Dühös voltam rá, pedig nem volt okom. Örülnöm kellett volna, mert úgy tűnt, ő lesz a másik pilótánk és ez jó, hiszen nagyon jól kijöttünk. Valahogy mégsem voltam boldog. Aznap még hívott párszor, de üzenetet nem írt. Azt hiszem pontosan tudta, hogy úgysem válaszolnék.
Másnap azonban, a 2010es autónk bemutatója előtti nap, amikor hazaértem, meglepetés várt.
-Szia!
-Hogy kerülsz ide?
-Beszélni akartam veled...
-Honnan tudod, hol lakom?
Vállat vont.
-Egyébként meg.. mindegy.. nincs miről beszélnünk!-azzal fogtam magam és faképnél akartam hagyni.
-Alexandra! Kérlek! Csak hallgass meg!
5perccel később már a nappalimban ült és miközben én az útra pakoltam, ő beszélt.
-Azért nem mondtam semmit erről, mert nem akartalak belekeverni..
-Belekeverni?
-Mármint.. azt hiszem.. szóval.. szerintem tök jól elvoltunk.. és úgy gondoltam..
-Igen?-néztem a szemébe, amit talán mégsem kellett volna.
Bizonytalanság tükröződött a szeméből, nem tudta, jó ötlet-e azt mondani, amit valójában akar.
-Csak azt gondoltam, hogy ha beszélek neked erről, akkor belekeverlek ebbe. És én nem akartam. Ahogy azt sem, hogy azt gondold, emiatt.. hogy ezért keserlek...
-Nem ezért?!
-Nem!-csattant fel.
-Akkor?
-Csak.. mert.. jól érzem magam veled.. amikor beszélünk.. csak.. ennyi..
-Azért.. elmondhattad volna..
Néhány percig csendben figyelte, ahogy bepakolom a bőröndbe a cuccaimat, majd megszólalt.
-Képzeld Alexandra! Valószínűleg én leszek a Renault másik pilótája!
Amikor ránéztem arra a kisfiús képére, akaratlanul is elnevettem magam, s a témát innentől lezártnak tekintettük.